Szervusz Vándor!
Tóth Rajmund vagyok, gyerkőcként Hun legendákon nőttem fel. Eljátszottam ama gondolattal, mily élet is lehetett hajdan.
Elvarázsolt az a fajta világlátás, természetközelség, állatokkal való bánásmód, íjászat és a saját kezünk által való alkotás.
S már ezek a gondolatok a feledés homályába vesztek, egészen addig míg közelebbi kapcsolatba nem kerültem a kézművességgel
és azon belül is a bőrmívességgel, de csak 2003-ban sikerült behatóbban megismerkedni eme gyönyörű mesterség rejtelmeivel.
Még ezután is az utam kerestem, de az egyik vásár alkalmával hallottam beszélni Varga Sándort (csallóközi lovasíjász) az íjról.
S akkor éreztem, kinyílt ama ösvény ami eddig rejtve volt előttem.

Hamarost vásároltam egy íjat és elkészítettem hozzá első tegezem s majdan a tarsolyom és többi tárgyam.
S így cseppentem eme csudavilágba, s azóta is ezzel foglalatoskodom. Mindent kézzel készítek,
őseim tudását,motívumait és eszközeit használva. Legyen eme oldal a hagyomány szigete ebben rohanó világ tengerében!
Kellemes időutazást!